Sten gondterhelt arccal ballagott a könyvtárból hazafelé.
Tudta, hogy a szeme nem káprázott, a könyv OTT volt. És érezte, hogy a könyvtáros hazudott.
Lana arca újra és újra bevillant elé, nem hagyta nyugton a tudat, hogy őt látta a könyv lapjain...

A boszorkányokról sablonos kép él mindenkiben; seprű, csúcsos kalap, fekete macska, kampós orr. Ám a közhelyekből kilépve Sten egy pillanatra megállt.

A boszorkányüldözés máglyával járt. Eleven, hús-vér, élő embereket kötöztek egymáshoz, s alattuk faágakat, tuskókat felhalmozva gyújtották meg a máglyát. Az égett bőr orrfacsaró szagának ellenére is hajthatatlanulott állt a tömeg, s kéjes érzéssel hallgatták a boszorkánynak kikiáltott lányok halálsikolyait, ahogy a tűz az elevenükbe mart és leégette róluk a ruhát, az arcukról a bőrt. Ahogy a hólyagok elfedték a testüket, a hajuk lángrakapott, s egymást tiporták, hogy szabadulni tudjanak, miközben a lángok egyre feljebb és feljebb csaptak a testükön, a sikolyokat halálhörgéssé változtatva...

Ezek után nem csoda, hogy sokan féltek, s inkább titkolták azt is, ha érdeklősédük a spirituális területe felé hajtotta őket. A boszorkányok eltűntek.

Ahogy gondolkodott a 'spiritualitás' szó megragadta a fantáziáját. A mai világban már nem üldözik eretnekként azt, aki az ezoterika felé fordul, akit érdekel a mágia, a bűbáj, a jóslás világa.

Hisz tele a világ körülötte modern boszorkányokkal!
Csak a kezét kell kinyújtania, s a pénztárcáját kinyitnia, hogy információt kaphasson, melyből elkészítheti a házidolgozatát.

Gondolataiból riadtan tért magához, ahogy egy kéz megérintette a vállát:
- Tudom mire készülsz...
Szíve nagyot dobbant és a türkizkék szempár sem hatott rá nyugtatóan.
Lana.
- A házidolgozatod témája nagyon érdekes - szólt a lány.
Sten hirtelen nem kapott levegőt. Most itt állt vele szemben, az aki a nap minden percében ott motoszkál a fejében. Akivel alig várja, hogy az iskola folyosóján összefussanak, és ha más nem is, csak fél másodpercre láthassa, ahogy elhalad mellette.
- Ii-ii-iigen, hátööö... - hebegett.
- Sok sikert hozzá Sten - zárta rövidre a beszélgetést a lány, s a fiú arcát végigsimitva elbúcsúzott.

Ahogy a távolodó alakot nézte, Stennek egyetlen dolog járt a fejében; ki is lehet ez a lány, akinek az arcán még soha mosolyt nem látott, de érintése oly felkorbácsolóan tüzes?
A következő pillanatban érezte, ahogy elsötétül előtte a világ, és lábai nem bírják el testének terhét, s megrogynak. Mintha valaki rajta térdelne, s nyomná őt le a föld felé...
Lana csak állt az utcasarkon, az utcai lámpa fényétől távol tartva magát, a sötétben meghúzódva.

Megnyitotta az utcai csapot, s lemosta a kezét. Elégedetten figyelte, ahogy Sten összeesik a nyílt utcán.
- A rontás hatott. Csak egy érintés kellett hozzá. Most egy darabig nem lesz ideje a fiúnak kutatni...-gondolta, s lassú léptekkel elindult a könyvtár felé.